Custom Layout 4
     
Home Page

The Story

Photo Page

Visas for Life

Events

Books and Documentaries

Press Echo

Dokumentation Deutsch

Magyar szoeveg

Links

 

A Carl Lutz honlap német szövegének magyar fordítása

Életrajz

Carl Lutz Budapesten

Kivándorlás Palesztínába

A svájci kollektív útlevél

A segítség kiterjesztése a nyilas hatalomátvétel után

Svájc nem mond köszönetet Carl Lutz-nak



Életrajz

A magyar zsidók megmentéséért folytatott akciókban Raoul Wallenberg mellett nyilvánvalóan a legfontosabb személy a svájci Carl Lutz volt.

Carl Lutz 1895. március 30-án született Walzenhausenben, (Appenzell kanton), egyszerű család gyermekeként. Miután elvégezte a kereskedelmi iskolát St. Margarethen-ben, több évet töltött Amerikában. 1920-ban a Washingtoni svájci képviselet munkatársa lett. Előbb Philadelphiába, majd St. Louis-ba helyezték. 1935-ben Palesztinába került, ahol többek között német érdekeket is képviselt, aminek később, Budapesten is hasznát vette. Lutz 1940-ben visszatért Svájcba.

Carl Lutz Budapesten

Rövid berlini tevékenység után Lutz alkonzul 1942. január 2-án a budapesti svájci követség idegen érdekek képviseletét ellátó részlegének a vezetője lett. Tizennégy ország polgárainak érdekeit képviselte. Együttműködést alakított ki Krausz Miklóssal (Moshe), aki a palesztinai Zsidó Ügynökség (Jewish Agency) képviseletében a magyarországi Palesztina Hivatalt vezette. Együtt segítették a zsidók kivándorlását Palesztinába.
Carl Lutz tevékenységét a svájci előírások jelentősen korlátozták. Nem kapott például engedélyt arra, hogy az 1944 májusában folyó deportálások ellen fellépjen.

Kivándorlás Palesztinába

Miután Lutz megtudta, hogy a Palesztina Hivatal 7800 zsidó család számára bevándorlási engedélyt kapott Palesztinába, felvette a kapcsolatot a magyar külügyminisztériummal és Sztójay miniszterelnökkel. Ezt Lutz azért tehette meg, mert brit érdekeket képviselt, és a britek hatáskörébe tartozott a palesztinai bevándorlás is. Hosszas tárgyalások után Magyarország elfogadta, hogy a palesztinai bevándorlási igazolvány (certifikát) tulajdonosai Svájc védelme alatt állnak, és így mentesülnek a munkaszolgálat alól.
Lutz a kivándorlási akciót a budapesti Szabadság téren, az amerikai nagykövetség épületében nyitott irodáiban szervezte. Miután ezt az épületet elárasztották a kivándorolni szádékozó zsidók, Lutz egy újabb épületet nyitott meg a Vadász utcában.
Adolf Eichmann nem tudta, hogyan értékelje a palesztinai kivándorlást. Egy 1944. július 24-i RSHA-nak szóló feljegyzésben a kérdés tisztázását kérte:
"Arra alapozva, hogy a német birodalmi kormány a magyar kormánynak eljuttatott átiratában hozzájárult a magyar zsidóknak a semleges államokba – Svédországba és Svájcba – történő kivándorlásához, külföldi missziók máris osztogatják a kivándorlási papírokat. A német jegyzék nem tiltja meg keményen a palesztinai kivándorlást, az áll benne, hogy lehetőség szerint a palesztinai kivándorlástól el kell tekinteni. Arról nincs tudomásunk, hogy az érintett külföldi semleges missziók a Palesztinán kívüli kivándorlást támogatták volna, viszont a Palesztinába irányuló kivándorlást kezdettől fogva szorgalmazták. Az itteni német követség eddig az erre irányuló igyekezetet nem kifogásolta, mert a palesztinai kivándorlást német oldalról alapvetően nem utasították el. Gondoskodunk róla, hogy az itteni képviselet mindent megtegyen azért, hogy a zsidók kivándorlási ügyének intézését elhúzzák, és végül, a zsidók evakuálásának folytatása után teljesen tiltsák is meg." (Eichmann feljegyzése Güntherhez (RSHA). 1944. július 24. in: Braham "Destruction". 328. sz. irat

A svájci kollektív útlevél

Raoul Wallenberg Budapestre érkezése után julius közepén azonnal felvette a kapcsolatot Lutz-cal, és kérte Lutz-ot, hogy tájékoztassa tevékenységéről. Lutz nem kapott Bernből engedélyt egyéni útlevelek kiállítására. Carl Lutz: erről így ír:
"Mivel egyéni útleveleket nem adhattam ki, kormányom megkérdezése nélkül a svájci képviselet igazolását állítottam ki a certifikáttal (palesztinai beutazási engedéllyel) rendelkezőknek. Mivel ezek az emberek egy svájci kollektív útlevélre kerültek, azt lehetett feltételezni, hogy az ott szereplő személyek svájciak. […] Ezzel egy időben meg tudtam egyezni a magyar külügyminisztériummal abban, hogy a svájci követség idegen érdekeket képviselő osztályának a munkatársai mentesüljenek a zsidókra vonatkozó előírások alól […]. Kérésemre a magyar kormány 170 ilyen igazolványt állított ki." (Groszman, 54. o.)
Ötven zsidó önkéntes szerezte be szükséges személyi adatokat és fényképeket. Minden kollektív útlevélbe mintegy 1000 személy neve került be. Az első kollektív útlevelet 1944. július 29-én állították ki. Lutz tárgyalt Eichmann-nal és Veesenmayerrel. Utóbbival a berlini külügyminisztérium azt közölte, hogy Lutz kéréseinek a lehetőségek keretei között tegyen eleget, tekintettel Lutznak a német érdekek palesztinai képviseletében szerzett érdemeire.

A segítség kiterjesztése a nyilas hatalomátvétel után

A nyilas hatalomátvételt követően Lutz védleveleket is kiállított. Októberben svájci védett házakat is létrehoztak. A svájci képviselet épületeiben már korábban is mintegy 2000 zsidót helyeztek el. Halucok is dolgoztak, akik több ezer hamis dokumentumot állítottak elő, köztük sok svájci védlevelet. Ez ahhoz vezetett, hogy Lutz a zsidó védlevelek ellenőrzésére kényszerült.
Carl Lutz így emlékezett a háború után:
"Hamarosan elfogyott az 50 000 védlevél is, és még mindig ezrek könyörögtek a kapuink előtt az életmentő igazolványokért. Lehetetlen volt számomra, hogy a kontingenst átlépjem anélkül, hogy magamra ne haragítsam a hatóságokat, és az egész akciót veszélybe ne sodorjam. Hamarosan zsidó hivatalok alakultak, amelyek tömegesen osztottak, illetve a szerencsétleneknek eladtak hamisított védleveleket, ami nekem sok fejtörést okozott. Természetesen mindenki mindent megpróbált, csakhogy egy ilyen életmentő igazoláshoz jusson. A magyar hatóságok nagyon hamar felfigyeltek erre, és azzal fenyegettek, hogy minden zsidót letartóztatnak. Tiltakoztam, és ígéretet tettem, hogy a "jó" és "rossz" védlevelek megvizsgálásában személyesen segítek. Számos házat kellett egy erős rendőrségi kordon segítségével átfésülni. Végül kiparancsolták az összes lakót az utcára vagy a parkba, és ott tartották meg a szemlét, illetve az átvizsgálást. Eközben már több száz ilyen úgynevezett védlevél tulajdonosát hurcolták el lágerbe, illetve egy téglagyárba, ahol arra vártak, hogy gyalog vigyék őket a német határhoz. Így ott is több ezer levelet kellett átvizsgálni. Ez volt számunkra a legfájdalmasabb feladat. A feleségemmel egyszer négy órát álltam hóban és jégben az elhíresült óbudai téglagyárban, és végeztem a védlevelek válogatásának szomorú munkáját.
Szívet tépő jelenetek játszódtak le. Ötezer szerencsétlen állt katonás sorban, fázva, vacogva, éhezve szegényes csomagokkal megrakva, és nyújtották felém a leveleiket. Soha nem fogom ezeket az ijedt arcokat elfelejteni. A rendőrségnek újra és újra be kellett avatkoznia, mert az emberek a ruhámat majd letépték rólam, ahogy könyörögtek. Ez volt az élni akarás utolsó fellángolása, mielőtt teljesen magukba roskadtak, ami oly sokszor a halálban végződött. Számunkra nagy lelki megpróbáltatás volt ezt a válogatást végrehajtani. Néhányszor előfordult, hogy embereket kutyakorbáccsal vertek meg, majd amikor [az áldozatok már] vérző arccal a földön hevertek, minket a csupasz fegyverrel fenyegettek, ha megpróbáltunk beavatkozni. Milyen gyakran hajtottam el autómmal a téglagyárba menetelő emberek mellett, hogy jelezzem nekik, még nincs minden veszve, egész addig, amíg a jól felfegyverzett kísérőosztag az utamat nem állta."
(Lutz, Neue Zürcher Zeitung)

Svájc nem mond köszönetet Carl Lutznak

Amikor Carl Lutz 1945 májusában Genfbe érkezett, tetteiért nem várta köszönet. Ehelyett szemére vetették, hogy túllépte a hatáskörét.
"...az említett igazolványokat svájci kollektív útlevélnek nevezni nem volt helyénvaló (...), mert az Idegen Érdekek [képviseletének] Osztálya arra fel volt hatalmazva, hogy az oltalma alatt álló külföldieknek igazolásokat adjon ki, ezeket azonban nem lett volna szabad svájci útlevélnek nevezni. A szövetségi rendőri és igazságügyi hatóság arról tájékoztatott minket, hogy Ön túllépte a hatáskörét. Mivel a kérdéses dokumentumok kiállításának időpontja óta már eltelt öt év, a hatósággal egyetértésben nem tulajdonítunk az ügynek nagy jelentőséget; de mégsem akartuk az ügynek ezt az oldalát szó nélkül hagyni." (A szövetségi politikai osztály levele, 1949. február 5. Lásd: Groszman, 194. o.)
Mindez akkor válik érthetővé, ha megvizsgáljuk a svájci kormánynak a nemzetiszocializmus idején folytatott politikáját. Attól tartottak, hogy Németország megszállhatja Svájcot. Az ország igyekezett megakadályozni, hogy Németországból zsidók meneküljenek Svájcba.
"Érthetetlen volt számomra - mondta Carl Lutz, - hogy a hitleri Németországban a zsidóként számon tartott személyek útlevelében a nagy, feltűnő "J" [J = Jude = németül "zsidó"] nem a nácik, hanem svájci hivatalnokok találmánya volt. [Miközben a német árja útlevelekkel vízummentesen lehetett Svájcba beutazni.- a szerk.] … Nagyon akartam hinni benne, hogy kormányunk visszavonja [ezt a rendeletet. (Groszman, 202. o.)
Csak 1958-ban került sor Lutz rehabilitálására. 1961-ben, röviddel nyugdíjazása előtt nevezték ki főkonzulnak. Azonban ezt is csak fél szívvel tették, így például a fizetését sem emeltek meg.]
Carl Lutz 1975. február 13-án hunyt el Bernben. Tizenhat évvel később Budapesten szobrot állítottak emlékének.